|
Juhász Gábor vagyok, a Top Sport Tenisz Kft ügyvezetője.
Vállalkozásomat 1995-ben alapítottam. Sportlétesítmény
üzemeltetés a fő tevékenységünk, melyet az alapítás éve óta
sportszakmailag és üzletileg is eredményesen végzünk.
Ennek ékes bizonyítékai a Népligetben felépült IDOM
Teniszklub, valamint a volt Hungaro-Casing, mai nevén
Europe Tennis
Center I.
Régóta dédelgetett álmunk, hogy a kellően szilárd alapok
elhelyezése után, először Budapesten, majd a Magyarország
valamely nagyvárosában is a bevált "recept" alapján további
tenisztelepeket üzemeltessünk. Ezen lépésre az idei évben
éreztük magunkat elég erősnek, és már az év eleje óta
kerestük a tevékenység folytatásához alkalmas létesítményt.
A sors úgy hozta, hogy a Bókay Kert Kht. új üzemeltetőt
keresett a teniszpályái üzemeltetéséhez. Nem gondoltuk, hogy
egy ennyire szép és megtisztelő hely, mint a Bókay Kert
szóba jöhet az esetleges további telephelyek egyikéül.
Szeptember 1-én aláírásra került az üzemeltetési szerződés,
mely üzemeltetésben mellettem részt vesz üzlettársként Gagán
Dániel, egykori junior válogatott és I. osztályú teniszező,
aki egyébként tanítványom is volt, aktív pályafutásának
befejezését követően pedig a teniszedzői pályát választotta.
Rólunk írták:
http://tennishungary.hu/090904bokay.html
|